Az idei szüretre gondolva egy határozott kép jelenik meg előttem: sivatagi karaván érkezik meg a karavánszerájba a hosszú forróságtól szomjúhozva. Itt felesleges tucatnyi kérdéssel bombázni az utazókat, csak vizet, élelmet, nyugalmat kell adni nekik. Amikor eljön az az ideje, maguktól fognak megnyílni, mesélni. Ilyennek látom az idei szüretet is. A sokat szenvedett szőlőt befogadva, hagyni kell, hogy pihenjen, hogy magától nyíljon meg és kezdjen el mesélni, sőt, dalolni.

A szőlő a legintelligensebb általunk ismert és szeretett növény, ami képes visszaadni a természet, az évjárat, a fekvés, a fajta adottságait és nem utolsósorban a szőlőművelő gazda gondozását „szeretetét”  is meghálálni.

A sosem tapasztalt aszály után nem csoda, ha felemás érzésekkel kezdtem neki az idei szüretnek.

Mindent megtettem, hogy a nyári hőség és szárazság idejében megóvjam a szőlőt, a túlélést tekintettem elsődlegesnek. A sorokban csak csekély talajművelést végeztem, megtörtem minden sorközt (amit eddig még sosem kellett), poros réteget alakítottam ki, hogy a párolgást minimális szintre csökkentsem.

Évek óta egyre ritkábban mérek analitikát, inkább igyekszem egyre jobban ráhangolódni a szőlőre, meghallgatni a szavát. Sokat kóstolom, figyelem a héj színleadását, a bogyó állapotát, a magok érettségét, pektinességét, a kocsány, a bogyóecset színét. Az idei évjáratban a számok szinte semmit nem jelentettek, mindenre volt példa és ellenpélda. Így egyre inkább ezt a ráhangolódást érzem a megfelelő iránymutatónak az analitikával szemben, ezért, vállalva a hiba lehetőségét, így határoztam meg idén a saját szüreti időpontjaimat.

Egyre inkább érzem és élvezem, hogy egy húron pendülünk a szőlőtőkéimmel.

Soha ilyen extrém paraméterekkel nem szüreteltem még szőlőt, mégis, napról napra látom, hogy valóban igazi, egyedi személyiséggel bíró borok születnek az idei évjáratból.

Idén az összes szőlőt zúzás nélkül, egész bogyóban erjesztettem, csökkentve a túlzottan tanninos, perzselt, égett jelleg megjelenését, s az erjesztés is az eddigi leghűvösebb hőmérsékleten válogató asztalon történt.

A megnöveltem a perforációs részt, így több nemkívánatos növényi részt sikerült eltávolítani. Szembe menve a gépi szüret tendenciájával, 100% kézi szüret volt, többszöri kézi átválogatással a beérkezés előtt.

A pincében is hagytam a szőlőt, hadd nyíljon meg magától: kevés macerálás, minimális csömöszölés, alacsony erjesztési hőmérséklet, kevés rövid áztatás.

Végül, már a préseléséken túl, kijelenthetem, megnyugodtam. Sikerült a szépet kinyernem a szőlőből. Jobbak, szebbek lettek, mint vártam és reméltem- s ez pár éven belül mindenki számára kóstolható is lesz.

—

* A küzdelmes szüret margójára: Lassan pályázom a leghosszabban szüretelő borász címére is, ha hozzáveszem, hogy a Pécsi Egyetemi Borbirtok főborászaként is dolgozom, ahol hazánkban elsőként augsztus 4-én kezdtük a szüretet, s végül a késői Cirfandlival lassan három hónaposra kanyarodott ez az izgalmas szüreti időszak.

* Ui. kérem minden fogyasztómat, megfontoltan, meggondolva fogyasszák a boraimat, mert már októberre annyit megittunk belőle idén, mint tavaly az egész évben, így veszélyben forog a jövő:)!