SZERZŐ: KLING JÓZSEF
2020/04/28
Kell ahhoz bátorság, hogy a saját borunknak ezt a nevet adjuk: INNI JÓ.
Mert mi van, ha mégsem.
De az elmúlt évjáratokat kóstolgatva csak megerősíteni tudom, Ipacs Szabó István másfél hektáros siklósi pincészetének alapbora, a cabernet franc-ból és kékfrankosból szűrt küvé nagyon is rászolgált a nevére.
Veszélyesen jó inni. Nehéz ugyanis megállni két-három pohár után. Olyan kedves, puha, zamatos, behízelgő, testes, miközben tanninjai szinte észrevétlenek, savai barátságosan dorombolnak.
Gyümölcsössége illatban és ízben is egy idő után átúszik intenzív fűszerességbe. Ne kérdezzék, pontosan mik ezek. Öreg vagyok már ahhoz, hogy szétszálazzak ilyen bonyolult struktúrákat. Maradjunk annyiban, hogy az egész cucc balzsamos, meleg, elképesztően tiszta aromák, ízek arányosan építkező, artisztikusan strukturált elegye.
Ilyen komplex, szofisztikált illattal ritkán találkozom 3000 forint alatti magyar vörösborokban.
A frissen préselt piros gyümölcsök (áfonya, meggy, ribizli, cseresznye) és az érettség (időből, hordóból gyúrt aromák) pipec egyensúlya. Ízben négyzetre emelődik, és már másra sem tudok gondolni, mint arra, hogy gyorsan rendelek megint a borkereskedéstől, és betárazok belőle néhány palackkal.
Mindez a Tenkes-hegy Siklós-Máriagyüd felöli oldaláról, a Kövesföld-dűlőből.